Ballagási beszéd

Tanévünk legnagyobb ünnepén nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm végzős tanulóinkat, az őket ballagtató osztályfőnököket, a gyermekeikre joggal büszke szülőket, meghívott vendégeinket, iskolánk valamennyi munkatársát, tanulóját és minden kedves jelenlévőt!

Érzed már: fogy az út, mégis szép… / Légy jó vendég!
Búcsúznunk kell, / Bár vágyunk még tart-,
Képzeld el, szívvel, / van másik part.

Tisztelt Ünneplő Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az út mint szimbólum életünknek, monda- és mesevilágunknak szerves építőköve. Minden térben és időben zajló folyamat legelemibb jelképe. Elterjedt hit szerint a lelkek útja az eget-földet összekötő Tejút, magyar mondákban a Hadak útja. A nagy vallások szerint út vezet a megvilágosodáshoz. Az esendő ember útja kanyargós vagy spirál alakú, viszont a kiválasztottaké királyi út, mely - ellentétben a spirállal – egyenes. Ilyen egyenes utat jár be a világfára mászó vagy akár a pokolba ereszkedő mesehős is. Legeredendőbben az út magát az életet jelképezi.

A magyar szimbolizmus második generációjának egyik legnagyobb alakja, a sokat utazó, végül Amerikába emigráló, de mindig a gyökereit kutató Márai Sándor gondolata is tulajdonképpen az életünkről szól:

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nem csak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.

Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Kedves Ballagó Diákok!

Tervekkel, álmokkal, vágyakkal telve álltok most itt, de talán még nem értitek mi értelme volt az elmúlt évek erőfeszítéseinek. Mi értelme volt a sok tanulásnak, a sok próbatételnek és kihívásnak. Nem baj, ha így érzitek. Többet kell ahhoz élni és tapasztalni, hogy igazán felismerjétek az iskola, a műveltség, a helyes magatartás elsajátításának jelentőségét. Morgan Scott Peck neves amerikai pszichiáter egy helyen a következőt írja:

„A szellemi fejlődés elősegítése érdekében tesszük próbára a problémamegoldás emberi képességét, mint ahogyan az iskolában is tudatosan megteremtett problémák megoldásával fejlődik a gyerekek elméje.  Benjamin Franklin mondta: Ami fáj, az nevel. Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket.”

Bizony, minden történésnek, jónak és rossznak oka és szerepe van. A dolgok összefüggnek és összetartoznak. Kölcsönösen erősíthetik, de akár gyengíthetik is egymást. Az eredmény a tudás és tapasztalat, mely előreviszi sorsunk alakulását.

Kedves Fiatalok!

A Ti utatok, melyre négy vagy öt évvel ezelőtt ráléptetek lassan valóban véget ér. Minden ballagás ünnepnap az iskolánk életében, de a mai egyben történelmi pillanat is. Útja, élete ugyanis nem csak embereknek, hanem közösségeknek, intézményeknek is van. A mi iskolánk ebben az évben ünnepli századik születésnapját. Akik útjára engedték és a sorsát egyengették, azok mind emberek. Célokat kitűző, terveket megfogalmazó és álmodó kisvárdai polgárok, akik egy középiskolában látták a felemelkedés esélyét, a jövő zálogát. Ennek érdekében készek voltak mindent megmozgatni, áldozatot hozni.

Száz évvel ezelőtt az intézmény megalapítása tiszteletére rendezett ünnepségen Dr. Vadász Lipót a későbbi országgyűlési képviselő, igazságügyi államtitkár - aki lelkiismeretes munkájáért számos elismerésben részesült -, arra a kérte az első igazgatót és a tanári testületet, hogy „ezen iskola olyan szellemi köztársaság legyen, melyben elenyésszen a gyermekeknek az életben való széttagoltsága rang, osztály és felekezet szerint.”

Nos, az álom valóra vált. Az iskolaalapítóknak, a falakat élettel, tartalommal és szellemiséggel megtöltő tanulóknak és tanároknak köszönhető, hogy ma is van mire építenünk.

A nálunk érettségizettek száma ma már a tízezret meghaladó. Nincs olyan földrész, ahol ne találnánk régi tanítványt, aki ne tudná, mit is jelent számára iskolánk. Történeteikből, visszaemlékezéseikből ma is erőt meríthetünk, sikereikről példát vehetünk. A jubileumi év programsorozatát is részben e gondolat jegyében terveztük.

A Bessenyei Akadémiával és Galériával, valamint a május 21-én sorra kerülő nagyszabású öregdiák-ballagással is életutak és generációk találkozási pontjává kívánjuk emelni iskolánkat. Az emlékérem, a hamarosan megjelenő jubileumi emlékkönyv, az évfordulóra készített emléktábla és a régi tanárok és diákok emlékére felállításra kerülő emlékoszlop mind-mind maradandó emléket kíván állítani az évfordulónak. Szíves figyelmébe ajánlom minden kedves vendégünknek iskolánk ünnepi eseményeinek sorát.

Az elődeink által lerakott alapokon túl a pontosan 200 éve meghalt Bessenyei György életútjára is támaszkodhatunk. Megyénk nagy szülöttjének alakja, gondolatisága számunkra megőrzendő érték. A feudalizmus sötétségéből a fényre lépő, öntudatára ébredő, az önmaga sorsán túllépő ember, a múlt legyőzésének, az értelem jövőjének, a jövő értelmes felépítésének eszméjét magáénak valló Bessenyei György szellemi hagyatéka olyan kincs, mely már régóta követendő gondolatvilág a nevét viselő kisvárdai gimnázium számára is.

Az iskolazászlón és jelvényünkön is feltűnő címer és az azon megjelenített kard és a pajzs azt szimbolizálja, hogy iskolánk a magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakjának szellemiségét vallja magáénak, amely erőt, hitet, olykor menedéket jelentett és jelent ma is a nehéz idők során.

Kedves Búcsúzó Diákok!

Most biztosan azt is érzitek, hogy az út, melyre négy vagy öt évvel ezelőtt léptetek talán túlságosan is gyorsan fogyott el. Hogy még maradtak ki nem használt lehetőségek, hogy még meg kell szerezni néhány gólt vagy kosarat. Azért bízom benne, hogy a szünetek forgataga, a diákprogramok és a tanítási órák emlékezetes poénjai mellett talán hiányozni fognak a különös izgalommal megélt számonkérések is. „Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” - írja Wass Albert. Ne keressétek tehát az igazi munka és teljesítmények nélkül kiadott bizonyítványok csalóka világát. A sikerért, a tudásért mindig meg kell dolgozni.  Igyekezzetek megérteni mindent, de egy-egy területen mélyedjetek el az átlagosnál jobban. Ettől lesztek egyediek, érdekesek. Sose legyetek szürke átlagemberek.

Útjaink, hamarosan elválnak, de hiszek benne, hogy hamarosan valahol ismét keresztezni fogják egymást. Kassák Lajost idézve „ Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.” Útravalóul ugyanezt a gondolatot, a szárnyait korábban az iskolánkban bontogató és hamarosan egy koncert erejéig ismét hozzánk látogató Republic együttes néhány sorával ajánlom szíves figyelmetekbe:

„Elbúcsúzom, de ott leszek,
Ahol a szél zúg, a nap nevet.
Elbúcsúzom, de itt marad
Belőlem néhány pillanat.”