Határtalanul-Magyarok nyomában Horvátországban

Határtalanul - Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak (HAT-19-03-0044) pályázat segítségével a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 10.e osztálya néhány  11.b-s tanulóval kiegészülve szeptember 9. – 13. között színes programokkal teli napokat tölthetett Horvátországban.

Az útvonal főként történelmi jellegű volt, ami felölelte a magyar történelem Szent László uralkodásától a kiegyezésig tartó időszakát. Mivel a csapat természettudományos irányultságú, ezért fontosnak tartottam, hogy Horvátország faunájával és flórájával, geológiai képződményeivel is megismerkedjenek. Számos ismerettel lettek gazdagabbak, amit a tanítási órákon is felhasználhatnak.

Eszék volt az első állomásunk. Ez a város a központja a horvátországi magyarságnak, és ellátogattunk a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központba. Betekintést nyertünk az ott folyó oktató -, nevelő munkába. Körbevezettek minket az intézményben, ahol általános iskolások és középiskolások is tanultak. Volt olyan osztály, aminek csupán egy tanulója volt. Belecsöppentünk egy hangképző órába, és együtt énekeltünk magyar népdalokat a diákokkal. Csodálattal töltött el, hogy ezek az emberek mennyire őrzik magyarságukat, milyen büszkék erre. A falakon mindenhol a híres magyarok fotóit láthattuk, különösen nagy hatással volt ránk, a magyar Nobel- díjasok kis csarnoka.

 Aztán a székesegyházat néztük meg, majd a Kopácsi- rét felé vettük utunkat. Rövid sétát tettünk a természetvédelmi területen, ahol a diákok a kihelyezett oktatótáblák segítségével ismerkedhettek a táj növény- és állatvilágával. Ezután Csúzába indultunk, ahol Ács Gedeon református lelkész sírjánál tettünk tiszteletünket, aki az 1848/49-es forradalom egyik résztvevője volt. Kissé lehangoló volt látni, hogy elhanyagolt volt a síremlék.

Pélmonostoron volt az első szállásunk, ahol másnap reggel megnéztük a Szent Mártonnak szentelt templomot, majd visszamentünk Eszékre, ahol a belvárosban sétálva az erődítményhez, és a Szent Mihály templomhoz látogattunk el. Ezután Valpóra mentünk, ahol megtekintettük a várat, majd a várkertben egy óriási platánfát ölelt körül a csapat. A park gyönyörűen ápolt és gondozott volt. Útunk következő állomása a bródi erődítmény volt, ami egyike Európa legjobb állapotban fennmaradt erődjeinek. A Száva partján sétálva láttuk a közúti hidat, ami összeköti Bosznia-Hercegovinával Bródot. Jasztrebarszkán folytattuk utunkat. A város legrégibb műemléke az Erdődy várkastély. Elődjét, Jasztrebarszka várát a török ellen 1483. és 1489. között építtette Geréb Mátyás horvát bán. 1519. és 1922. között az Erdődy család tulajdona volt. Lehangoló volt a vár látványa, elhanyagolt állapotban van. Egy filmforgatás közepébe csöppentünk, így nem engedtek közel minket. Utolsó helyszínünk a második napon Károlyváros volt, ahol még mindig látszottak a horvát-szerb háború nyomai. A házak falán lövedékek nyoma, lepusztult épületek. A belváros egyik látványossága az 1869-ban készült kút, amelynek tetején terrakotta figurák láthatóak. Azt a négy folyót jelképezik, amelyek a városban és környékén folydogálnak: a Kupa, a Mreznica, a Korana, a Dobra nőalakokban jelennek meg.

A harmadik napot a természetben tölthettük el, a Plitvicei Nemzeti Parkban. Horvátország legismertebb természeti értéke a zuhatagos festői tavakból álló „Vízi csoda”. A tóvilág alsó részén a nagy vízesés a legcsodálatosabb látvány. A kristálytiszta tavakban pisztrángok úszkáltak, közelről szemlélhettük meg a tórendszert kialakító geológiai folyamatokat. A szállásunk Károlyváros közelében volt, és mivel az útunk a városon át vezetett, megálltunk egy szabadtéri kiállítás mellett, ami a szerb-horvát háborút idézte. Láthattunk repülőgépeket és tankokat. Majd elmentünk Dobóc várához, amit a 13. században építették, a 14. században pedig Nagy Lajos király adományaként került a Czudar nemzetség birtokába. A XV. és XVI. században a kastélyt a Frangepán és Zrínyi nemesi családok hercegei uralták. Ma szállodaként üzemel.

A negyedik napot izgatottan várták a diákok, hisz a tenger felé vettük utunkat. Fiumébe érkeztünk, ami hajdan Magyarország tengeri kikötője volt. Tiszteletünket tettük a Baross Gábornak állított emléktáblánál, majd a kikötőben sétáltunk, felidézve a monarchia idején történt eseményeket, a hajógyártás megindulását.

Aztán érkeztünk Abbáziába, ami a Monarchia legdivatosabb, és egyik legnagyobb üdülőhelye volt. Sétát tettünk a horvát tengerpart talán legszebb, legromantikusabb sétányán. Ez a híres Lungomare, amely 12 km hosszan húzódik, gyakran mélyen a sziklafalba vájva egészen Lovrantól Abbáziáig (Opatija). A legpatinásabb monarchia korabeli épületek helyezkednek el a sétány mentén, a magyar uralkodó osztály hangulatos villáival. Felemelő érzés volt azokon a helyeken sétálni, ahol híres költőink is megfordultak, mint például Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor. Megálltunk egy pillanatra Abbázia tengerpartjának egyik jelképénél, a Lány sirállyal szobornál. Medvelja volt az utolsó állomásunk aznap, mely a mítosz szerint a görög varázslónőről, Médeiáról kapta a nevét, aki először fürdött meseszép strandján. Mi is ellátogattunk strandjára, ami sok gyereknek az első fürdőzése volt a tengerben.

Az utolsó napra két város megtekintése maradt. Először Zágrábba mentünk, ahol elsőként a Jellasics téren álltunk meg, melynek közepén Jellasics szobra áll. Az idegenvezető felidézte Zágráb magyar vonatkozású történelmét.

Majd a székesegyházba tértünk be, amit Szent László király kezdett el építtetni. Az óvárosban megnéztük a híres Szent Márk templomot, ami valószínűleg a 13. században épült. A 14. században jelentősen átépítették, az addigi román stílusú templomot gótikussá alakították. A templom jellegzetes tetőcserepei az 1800-as évekből Magyarországról származnak, Horvátország, Dalmácia, Szlavónia és Zágráb városának címerét ábrázolják. Tudomásunk szerint Zsolnay cserepekből áll. 12 órakor ágyúdörgéssel jelezték az időt, majd megszólalt a templom harangja.

Az ötnapos kirándulás utolsó állomása Varasd volt. Megnéztük a várat, amit nagyon szépen rendben tartanak mind kívül és belül. Magyar nyelvű tájékoztató várt minket az előtérben, ennek segítségével jártuk végig. Első írásos említése 1181-es, III. Béla király egyik oklevelében szerepel. Az itt található földvár a tatárjárás alatt megsemmisült, de IV. Béla újjáépítette. Kővár 1440. óta áll itt, a török időkben jócskán meg is erősítették falait, ekkor az ország egyik legfontosabb erődítményének számított. Leghosszabb ideig az Erdődyeké volt: 1607-től egészen 1925-ig képezte a család birtokát. Magával ragadó a város nyugodt, történelmi hangulata.

Összegezve azt mondhatom, hogy tartalmas utunk volt. Sok új ismeret birtokába jutottak a diákok. Jó látni, hogy elindult a magyar vonatkozású helyek felújítása, viszont jó néhány még mindig elhanyagolt állapotban van. Nagyon segítőkész, barátságos emberekkel találkoztunk, és nem érezhettük idegennek magunkat.

Az utazáson készült képeket ITT megtekinthetik!

                                                                                                          Kozmáné Béres Zsuzsanna